
Szabó Imre és Gráf József részére
Tisztelt Miniszter Úr !
Az elmúlt tizenkét évben először fordult elő, hogy az Európai Unió genetikailag módosított növények termesztését engedélyezte. A döntést John Dalli, egészségügyi biztos és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hagyta jóvá. Lépésük elfogadhatatlan egészségügyi és környezeti kockázatokat rejtenek számunkra. Kérem, hogy ételeimet óvja meg a génmódosított növényektől.
Az Európai Bizottság e döntésével figyelmen kívül hagyta a biztonsági megfontolásokat, valamint az európaiak és ezen belül a magyarok akaratát. Ez az intézkedés számomra azt jelzi, hogy az Európai Bizottság számára fontosabb az érintett gazdasági tevékenységből származó haszon, mint hogy eleget tegyen legfőbb kötelességének, annak, hogy megvédje Európa polgárait.
A genetikailag módosított ételek és növények engedélyeztetési eljárása csődöt mondott. 2008 decemberében az EU tagországai egyhangúan megállapították, hogy a Bizottság nem hajtja végre megfelelően a közösségi jog génmódosított növényekre vonatkozó rendelkezéseit továbbá, hogy hatékonyabbá kell a genetikailag módosított növények kockázatainak vizsgálatát. Nem engedhető meg, hogy a Bizottság engedélyezze génmódosított növények termesztését, amíg ezek az alapvető jogi követelmények nem teljesülnek. Kérem, hogy függesszék fel a genetikailag módosított ételek és növények engedélyeztetését. Éppen ezért kérem, hogy Magyarország nevében szavazzon nemmel, amikor ez Európai Bizottság ismét ilyen engedélyezést javasol.
Nincsenek megfelelően feltérképezve azok a veszélyek, amelyeket a génmódosított növények jelentenek az emberek és állatok egészségére és a környezetre. Az illetékesek nem törődnek a génmódosított növények káros gazdasági és társadalmi hatásaival. Én a jövőt genetikailag módosított szervezetek nélkül képzelem el. A mezőgazdaság támaszkodjon a termesztett növények természetes sokféleségére és így biztosítson egészséges táplálékot mindannyiunk számára. Kérem, hogy tegyen meg mindent, hogy a lakosság, a gazdálkodók és a környezet génmódosítás-mentes maradhasson, és hogy az Európai Bizottság tartsa tiszteletbe jogunkat ahhoz, hogy ételeink génmódosítás-mentesek maradhassanak.